• Alapok

Alapok

A musculoskeletalis ultrahang indikációi és korlátai

Az ultrahang-vizsgálatok a belgyógyászatban, a lágyszervek vizsgálatában már régóta alapvető fontosságúak, mert viszonylag olcsó, és abszolút non-invazív vizsgálatok, ellenben igen informatívak, többnyire anesztézia nélkül elvégezhetőek.

Arról, hogy az ortopédiában miért „csak mostanában” és viszonylag szűk területen használjuk, arról jelen cikkben értekezünk.

Az ultrahang-vizsgálat alapja, hogy az ún. piezoelektromos kristályok által kibocsájtott nagyfrekvenciájú longitudinális hullámok (állatgyógyászatban 3-20 MHz) különböző összetételű, sűrűségű, víztartalmú anyagokban, szövetekben másképpen vezetődnek, nyelődnek el, vagy verődnek vissza – ez az ún akusztikus impedancia. A visszaverődő hullámokat (echo) a gép különböző algoritmusok által azok nagysága és hullámhossza alapján képpé rakja össze, így keletkezik a felvétel.

A visszaverődő echo mennyisége függ a két közeg akusztikus impedancia-különbségétől, így - ahogy az a táblázatban is látható - a csont, és a levegő vezetőképessége jelentősen eltér a többi szövetétől, ezek határfelületén jelentős echo keletkezik – értsd a kibocsájtott ultrahang lényegében egy az egyben visszaverődik – és a tőle mélyebben lévő szövetek vizsgálata akadályba ütközik.

A fent leírtak az ortopédiai UH-vizsgálatoknak igen jelentős gátat vetnek, a csontos képletek által körbevett területek (pl. gerincvelő, agy, inak nagy része) nem-, vagy nagyon nehezen vizsgálhatók.

Másik nagyon fontos tényező az ultrahang frekvenciája. Minél magasabb frekvenciát használunk, a kép annál részletgazdagabb, élesebb lesz, ellenben hamar elgyengül, attenuálódik, így csak a felszíni képletek vizsgálatára alkalmas, ellenben az alacsonyabb frekvenciákkal, melyek képesek mélyebbre hatolni a szövetekben, ugyanakkor az általuk adott kép életlenebb, kevésbé részletes. 

Az ortopédiában szerencsére a vizsgálandó képletek többnyire felületesen helyezkednek el, így az ideális vizsgálófej magasfrekvenciájú, legalább 10-12 MHz-es, ezek általában lineáris transzducerek.

Az ok, hogy az ortopédiában az eszköz használata csak mostanában kezd egyre többet hozzátenni a diagnosztikához az a technikai fejlődés következtében egyre jobb szoftveres képjavító programoknak köszönhető, ill. a lineáris transzducerek elterjedésének, melyek ára azért még mindig igen borsos.

 

A vizsgálat – mint a legtöbb képalkotó eljárás – kiegészítő vizsgálat, tehát az ortopédiai fizikális vizsgálatot soha nem helyettesítheti, de egyes - az ortopédus által feltett célzott kérdésekre választ adhat.

Leggyakoribb indikációk közé tartozik a m. biceps brachii inának lefutása, biceps tendinitis megállapítása, a térdízületben a meniscus-ok állapotának megítélése, az Achilles-ín vizsgálata, il. akár egyes felszíni daganatos képletek kiindulási helye, körülhatárolhatósága stb.

Az oldal tetejére